Julianus Barát Alapítvány 2

Julianus Barát Alapítvány

"Minden embernek kötelessége a Jóistentől kapott képességeit becsületesen kiaknázni a maga és a köz javára."

Idézet: Bethlen Béla Észak erdély kormánybiztosa által sugallt gondolat: Intelem az embereiségnek

Alapítványunk - Bethlen Farkas kuratóriumi elnök

Alapítványunk több éve segíti a súlyos és méltatlan körülmények között működő magyar óvodák és iskolák megtartását, újjáépítését.

A kuratórium elnöke, Bethlen Farkas magánszemélyként több imaház, templom, óvoda építését és helyreállítását támogatta és támogatja ma is, aktívan részt vesz a segélyszállítmányok megszervezésében, a határon túli mozgássérültek tolókocsikkal és más eszközökkel való ellátásában.

Munkásságunk - Kárpát-Haza Temploma építés, avató

Felőr, Erdélyben Dés és Betlen között a szamos partján fekvő település. A kisebbségben elő magyarság református vallású. Mikor megismerkedtem a gyülekezettel kiderült számomra, hogy nagyon szeretnének és szükségük lenne egy imaházra. Kezet fogtunk s ezután elindítottuk a tervezést, majd az építést. Mindenki végezte a maga feladatát áldozatos munkával és töretlen hittel, így két év elteltével megünnepelhettük az új épület átadását és áldását.

Felőr-Erdély Imaház felújítás

Munkásságunk: Felőr Erdély - Imaház építés, templom felújítás, Magyar oktatási központ építése

Felőr, Erdélyben Dés és Betlen között a szamos partján fekvő település. A kisebbségben elő magyarság református vallású. Mikor megismerkedtem a gyülekezettel kiderült számomra, hogy nagyon szeretnének és szükségük lenne egy imaházra. Kezet fogtunk s ezután elindítottuk a tervezést, majd az építést. Mindenki végezte a maga feladatát áldozatos munkával és töretlen hittel, így két év elteltével megünnepelhettük az új épület átadását és áldását.

Munkásságunk: Óvoda felújítás

Édesanyámmal Bethlen város magyarságának vittünk egy segélyszállítmányt, mikor találkoztam a magyar óvoda vezetőjével. Meghívott, hogy látogassuk meg a gyermekeket.

Az óvodát végigjárva megdöbbenve láttam milyen katasztrofális állapotban van az épület kívül és belül egyaránt. A város polgármesterét megkeresve hozzájárulását kértem, hogy az óvodát felújítjuk.

Két év szorgalmas munka végeredményeként átadtuk a gyermekeknek a szép és korszerű épületet.

Óvoda felújítás ELŐTTE
Óvoda felújítás2 UTÁNA
Kárpátaljai Segély Árvíz3
Kárpátaljai Segély Árvíz2

Munkásságunk: Segélyszállítmány

1999. november-decemberében Kárpátalja egyes településeit elöntötte az árvíz. Sok családnak elvitte a házát, az amúgy is nehezen élő magyarságnak még elviselhetetlenebb lett a sorsa. Meghirdettem a Dunakanyarban egy gyűjtést “ Ne csak a szívünk, a kezünk is mozduljon meg”. Egy hét leforgása alatt két teherautó és egy kamion telt meg tartós élelemmel, meleg ruhával, takarókkal. A határra érve magukat hivatalos embereknek mondott személyek át akarták venni a segélyszállítmány, de több órai veszekedés és telefonálás végeredményeként sikerült átmenjünk és az autók tartalmát kiosztottuk három település lakosságának. Az ott élők nagyon örültek és hálásak voltak az Anyaországból jött segítségnek.

Kárpátaljai Segély Árvíz1

Munkásságunk: Viski Magyar iskola felújítás

Kedves baráti családot látogattam meg Kárpátalján, Visken.

Másnap meglátogattuk a magyar iskolát és látva az állapotokat megszületett az újabb cél. A következő évben leutaztunk nyolcan és szűk egy hét alatt felújítottuk a dísztermet és az azt követő évben a konyhát és az étkezőt.

Minden utunk alkalmával szeretetteljes baráti kapcsolatok születnek, többször fogalmaztuk meg, hogy mindig gazdagabban térünk haza.

Munkásságunk: Császlóc Magyar óvoda felújítás

Császlóci Polgármester asszony keresett meg telefonon, hogy hallotta több kollégájától hogy létezek és örömmel segítem az óvodákat. Kitartóan hívogatott, mire mit volt mit tennem, biztosan nagyon el voltam foglalva, beültem az autómba és meglátogattam. Első találkozásunk mély benyomást keltett bennem, azóta is szoros barátságban vagyunk. Legnagyobb gondja és célja volt hogy a tizenéve bezárt, beszakadt tetejű óvodát felújítsa. Megragadott lendülete és töretlen hite, közös szorgalmas munkával célunk sikerült is, mindannyian könnyes szemmel állva néztük mikor a gyermekek immáron tíz éve birtokba vették az új óvodát. Életre szóló barátság indult el.

Én azt gondolom, sőt tudom és sokszor tapasztalom, hogy fent van egy nagy Rendező ki gondoskodik sorsunkról. Az elmúlt évben ellátogattunk ismételten Kárpátaljára, Rahora, ahol megismerkedtünk a katolikus pappal, kérésére és javaslatára elvállaltuk az óvoda épületének felújítását . Most nyáron-ősszel kerekedünk majd fel mikor a jelenlegi helyzet ezt lehetővé teszi, hogy teljesítsük örömteljes vállalásunkat, melyhez boldogan fogadunk bármilyen segítséget. Ha összefogunk, hiszek a Magyarság feltámadásában.

Kapcsolat

Keress minket bizalommal, ha Téged is egy nemes cél vezérel.

Bankszámlaszám: 66000145-11073945 - Takarékbant Zrt. - Bethlen Farkas

Támogatás:

Felhívás kódja: VP6-19.2.1.-14-8.1.4-17

A Felhívás címe: Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület – Helyi termelőknek, kézműveseknek marketing fejlesztés,marketing célú előadások, workshopok szervezése

Projekt címe: Marketingfejlesztés Verőcén

A projekt rövid tartalma:
A fejlesztés keretében az alapítvány tevékenységéneknépszerűsítését szolgáló weboldal fejlesztés valósult meg.A weboldal bemutatja az alapítvány céljait, aktuális és már lezajlott eseményeit, az együttműködő szervezeteket, az aktív részvétellel ellátottés támogatott közfeladatokat.

Projekt azonosítója: 1934942129

Elnyert támogatás összege: 1 465 073 Ft