Kárpát Haza Temploma Alapítványunkról Amit eddig tettünk Rólunk és nekünk írták


Bethlen Ilona
A rettenet, mely nap mint nap érezteti hatását, befolyásolja életünket, nagy összefogást sürget.
Egy gyökereit, hagyományait ismerő, fajtáját és értékeit méltósággal vállaló közösség bizonyos élethelyzetet túlél, kivárja a kedvező alkalmat, amikor eredménnyel változtathat. Ezer éve ezt teszi, minden esetben győzött a jobb.
Bethlen Farkas

 


Felhívás: Építsünk templomot!

Segítséget kérünk kicsiktől és nagyoktól, fiataloktól és idősektől.
Segít a szellemi és fizikai munka, a tárgyi és pénzbeli adomány, a szerverzői tevékenység.
A felhívás itt olvasható

 

Alapítványunk céljai:
- az elszakított magyarság segítése.
- mozgássérültek életének segítése, technikai eszközökkel történő ellátása

Eddig sikerült sok jóérzésű ember adományából illetve pályázati pénzekből Erdélyben egy óvodát felújítani, Felőr nevezetű településen egy új imaházat építeni, templom tatarozásához hozzájárulni, egy új, 13 települést összefogó iskolaközpontot építeni, több évben gyermekeket nyaraltatni Verőcén.
Kárpátalján öt magyar falu óvodájának felújításában vettünk részt.

2009-es évben szeretnénk segíteni Kárpátalján Császlóci óvoda felújításán.
2009. március 15-én elindítjuk Verőcén a Kárpát Haza Imatemplom építését,
mellyel a magyarság összefogását szeretnénk elősegíteni.

Az Alapítvány alapítója: Péter Lászlóné, sz.: Kovács Lívia.
Tagjai: Péter László, Balczó András, Bethlen Berta, Bertók László.
Munkatárs: Bethlen Farkas

A Julianus Barát Alapítvány számlaszáma:
66000145-11073945

Telefonszám:

06-30 210-20-10